18 Things

jó, végül mégis fölülkerekedtem a mazochizmusomon és inkább félbehagytam.

annyira csinos a borítója a könyvnek, hogy azért bíztam benne, hogy olvasható lesz, de amikor egy teljes imádságot és két-három teljes egészében közölt, perjelekkel tarkított dalszöveget kell átugrálnom, hogy ne haljak bele az unalomba, akkor azért el kell gondolkodni az élet nagy dolgain. például azon, hogy az általánosban a barátnőmmel közösen írt, a take thatről és természetesen mirólunk szóló történet volt hasonló színvonalú. elnézve ezt a regényt, talán kiadhattuk volna a sajátunkat, ha robbie távozásakor nem kapott volna ideggörcsöt a fönt nevezett barátnő és tépte volna szét a füzetet, amelyben hol közösen, hol egymásnak adogatva szőttük az ostoba kis rajongói nyáladzásunkat. sajnos akkor pont nála volt és nem zavarta, hogy nem csak az övé.

a vallásos megközelítéssel nem lett volna különösebb bajom, ha tűrhető határokon belül marad, de eléggé féltem, hogy lesznek még benne hosszas imádságok.
marhára túlírt a szöveg, mutatom, milyen hülyeségek akadnak benne: “...accepting a twenty from someone, then she handed them back a five and three ones, completing the sale of the last T-shirt”. hát ezen már majdnem hangosan fölröhögtem, mintha valami ovisoknak készült tananyag lenne.
egyébként jó kezekben vagy legalább egy jó szerkesztővel talán nem lett volna rossz ez a sztori, de ez a butácska stílus kinyírta teljesen.

már akkor gyanút foghattam volna a minőséget illetően, amikor megláttam, hogy saját magát ötcsillagozta a szerző. nem értem, mire jó ez. annyira taszító.