Bábel fiai

eltartott egy darabig, amíg sikerült magával ragadnia a könyvnek, mert az elejét körüllengte egyféle szocreál hangulat - amit régi pöttyös könyvekben imádok, de itt kifejezetten taszított -, ám ez szerencsére hamar elmúlt. a történetvezetés szuper volt, egyáltalán nem sablonos - akadt olyan fordulat, amin percekig pislogtam -, a karaktereket viszont nem igazán éreztem közel magamhoz, noha nem voltak rosszul megírva.
az utóbbi időben több remek magyar regényhez is volt szerencsém, és a kezdeti döcögés ellenére összességében a bábel fiai is remekül megállta a helyét.
(csak ezek a borzasztó “x idővel korábban/később” jellegű germanizmusok ne lennének. tényleg megőrjítenek.)