Pointe

annyira elvarázsolt ez a könyv, hogy teljesen megdöbbentett az a néhány negatív vélemény, amibe beleolvastam, miszerint tök idegesítő és elviselhetetlenül önző a főszereplő. nekem nem tűnt föl, én inkább a kezdetektől egy zavart, összetört, iszonyúan naiv és rettenetesen negatív énképpel rendelkező lányt láttam, aki félt. és ebből a félelemből fakadóan valóban csinált hülyeségeket és hozott rossz döntéseket és titkolózott és egy idő után szarni bele mindenbe mentalitással megtett dolgokat, amik kiverhetik a biztosítékot erre érzékenyeknél. amúgy én is érzékeny vagyok, de tényleg annyira magával ragadott a történet és úgy át tudtam érezni theo gondolatait, hogy egy percig sem taszított a személye.

ez egyébként nagyban köszönhető a csodálatos stílusnak, a történetvezetés olyan gyönyörűen csörgedező ritmusának, amit jobban belegondolva nem is annyira sok író birtokol. olyan finoman épültek egymásra a fejezetek, hogy csak ámulni tudtam. ténylegesen sodort magával és soha nem éreztem azt, hogy haladjunk már, mit kell húzni az időt, vagy hogy unalmas volna bármely apró vagy kevésbé apró részlet. mindemellett a szereplők is mindahányan remekül ábrázoltak és elevenek. teljesen életszerű az egész.

ezt is azért kezdtem olvasni, mert a balettos listámon szerepelt, de itt is inkább csak körítés volt a tánc, valójában teljesen más jellegű történetről van szó, ami sokat és szerintem nagyon szuperül és kellő komolysággal foglalkozik olyan súlyosabb témákkal, mint például az anorexia.
elég sötét hangulatú és szomorú könyv a pointe, de élmény volt számomra minden mondata.