natasa

elvánszorogtam a harmadáig, mert igazán nem akartam a negyedik könyvet félbehagyni egyhuzamban, de kibírhatatlan a szánalomfaktora.

ezentúl inkább elliot saját könyveit olvasom, semmint az ajánlásait.

egyszerűen csak nem.

felőlem jó könyv is lehet, de egyáltalán nincs kedvem élvezettel részletezett macskaboncolásról olvasni. ha velem ezt csináltatták volna biológiaórán, otthagyom az egész iskolát a picsába, az biztos.

Egy évembe telt, mire végigverekedtem magam ezen a rövid kis regényen. Kb. a háromnegyedétől ráfanyalodtam a hangoskönyv verzióra, ami mellesleg szörnyű minőségű volt, ráadásul nem is Michael C. Hall mesél, amit lényegében ostobaságnak tartok, legalábbis én simán fölvettem volna vele újra, miután megkapta a szerepet a sorozatban.
Ja, igen, a könyv. Egyáltalán nem fekszik nekem Lindsay stílusa, bár nem tudnám konkrétan megfogalmazni, mi bajom van vele. Untam nagyjából elejétől a végéig. Közben többször elgondolkodtam, vajon akkor sem tetszene-e, ha előbb olvastam volna, s csak aztán látom a sorozatot. Végül arra jutottam, hogy Juci értékelésével kell egyetértenem, Lindsay közel sem olyan érdekfeszítően alakította a történetet és a karaktereket, mint a forgatókönyvírók.
Azért a folytatásoknak is adok esélyt, hátha jobban sikerültek. Mindenesetre az első rész lelombozó élmény volt.

menetközben sikerült rájönnöm, hogy valószínűleg attól olyan nehézkes a nyelvezete, hogy németből fordították angolra.
de azért fantasztikus a könyv így is, ez kétségtelen.

na jó, ebből elég volt egy fejezet. halvány lila milkám sincs, mit olvastam, és tökre nem tudom eldönteni, hogy azért, mert ennyire érdektelen volt vagy azért, mert se füle, se farka. a lényeg, hogy az írónő szerint ötcsillagos a mű!

föl kellett adnom 17%-nál, hát nem lehet ezt bírni. miért akar valaki 528 szemszögű levelezőpártneros könyvet írni, ha képtelen különböző hangnemeket produkálni? ha nem lennének ott a címzések és az aláírások, fogalmam sem lett volna, ki jártatja a száját éppen, annyira összemosódnak a érdektelen szereplők érdektelen mondanivalói.

aranyos kis könyv, de persze nem túl nagy szám. óriási pozitívuma, hogy riley egyáltalán nem olyan idegesítő, mint a tesója.

kibírhatatlan a stílusa. talán a narancs rémálom előtt nem zavart volna ennyire, de teljesen az ő összefüggéstelen hadoválására emlékeztet és egyszerűen képtelen vagyok elviselni. pedig milyen szép a borítója!

gyakorlatilag halálra untam magam rajta. nem tudom, hogy lehet egy ilyen érdekes alapvetést ennyire unalmasan papírra vetni, de gratulálok hozzá.

nem. bí. rom.
borzasztóan zavar a jelen idejű elbeszélés, ami nyári táborozásokból hazaküldött, távirati tőmondatokban megírt képeslapokat idéz. semmi gördülékenység sincs a stílusában, mintha valaki fahangon olvasná föl a telefonkönyvet. mindehhez vaskos szovjet depresszió ereszkedik rám mind a 17% alatt, amit végigszenvedek. nagy pofára esés ez nekem, nem erre számítok.


vizet kortyolva visszaolvasom, amit írok, és fölröfögöm az orromba. :(

akkor én ezt 22%-nyi szenvedés után befejeztem. akkora csalódás ez a könyv az isteni sorozat után, hogy legszívesebben sarokba hajítottam volna, ha nem a kindle verziót olvasom (de még lehet, hogy leveszem a polcról a rendeset és megteszem, amit meg kell tennem).

eszméletlen sótlan stílusa van ennek a nőnek, rendesen, mintha valami elcseszett tankönyvet olvastam volna, amit sűrűn tarkított egyfajta bölcsészkedő farokverés, ha értitek, hogy mondom. a negyedik fejezetnek nagyjából a felét átlapoztam, mert végeláthatatlan pénzösszeg- és dátumsorolásba fulladt, aztán aludtam rá egyet és végül arra jutottam, hogy nekem erre igazán nincs szükségem a továbbiakban. komolyan, minden elismerésem a sorozat íróinak, hogy ebből az olvashatatlan dögunalomból ilyen szuper adaptációt sikerült összehozniuk.

meglehetősen szomorú vagyok, egyáltalán nem erre számítottam.

Csakúgy, mint voldemortsangel, én sem gondoltam volna, hogy a kerek egész első kötetet lehet még kerekebbé és még egészebbé tenni a második részben. Azonban a Red Glove talán még jobb is lett, mint a White Cat volt.
Holly Black nemcsak a cselekményt igazgatja remekül, hanem a karaktereivel is ügyesen bánik. Nem emlékszem, hogy lett volna akár egyetlen unalmas pillanat vagy akár rosszul vázolt szereplő a történetben.
(Egyébként aki teheti, hallgassa meg Jesse Eisenberg előadásában akár mindkét részt. Noha elsőre szörnyen idegesítő volt számomra a hangja, lassacskán megszerettem mégis. Nagyon együtt él a sztorival, és ha valaha megfilmesítenék a könyveket, hát szerintem csakis vele tegyék.)

egyrészt a 15%, amit legyűrtem, kb. másról sem szólt, csak arról, hogy kurt mekkora szar ember volt és nekem ehhez nincs kedvem, másrészt pedig olyan intim dolgokról beszél, hogy én éreztem kellemetlenül magam, mert kizártnak tartom, hogy kurt ezeket szívesen megosztotta volna a nyilvánossággal. (nyilván a naplóiból származtak, de azokat sem olvastam.)