natasa

ffiak...

kicsit koszosnak érzem magam, hogy egyes részeken jól szórakoztam, miközben összességében masszívan nőgyűlölő, bunkó és ostoba ez a könyv. aszitted, végre egy sztori, amiben menstruációs problémákról van szó, aztán valahogy mégis sikerült kb. minden irányból belerúgni a nőkbe. de a legvisszataszítóbb azoknak a jó vaskos turhával való szembe köpése, akiknek nem lehet gyerekük.

már terveztem meghallgatni a fickó többi könyvét is, mert a faék sztori ellenére nagyon szórakoztató párbeszédek voltak benne, erre az epilógusba bedob egy crossdresser shaminget és így hányingerem lett.

időutazás! a kedvenc utazásom!

(igyekeztek a narrátorok, de azért frankó lett volna, ha inkább írek olvasnak.)

megint tátott szájjal szaladtam bele az ingyen audible katalógusba.

(eszembe jutott megnézni, hátha van 30 nap ingyen audible-öm, és volt és gyorsan a seggére is vertem az egy kreditnek, mert nem élhetek julia whelan hangja nélkül, ha emily henryt olvasok.)

csúnyán lekaratézott ez a könyv.

néha elég hülye okból tetszik meg egy könyv. most például dido white flagjét dudorásztam, ahányszor csak megláttam, hogy down with this ship. sajnos ez az egyetlen pozitívuma az egésznek. nagyon gyorsan háromszoros sebességre állítottam a lejátszást, de igazából fogalmam sincs, miért nem hagytam inkább félbe. tizenkét-tizenhárom évesen egy osztálytársammal közösen írtunk hasonló szintű sztorikat a take thates szerelmeinkről.

vajon miért gondolta a narrátor, hogy a karakterek rajzfilmfigurahangon beszélnek? megőrültem tőle.

a másik ugyanilyen című könyv nem volt elérhető scribdon, úgyhogy beértem ezzel. :D

annyira unom már ezeket a gonosz gazdag iskolatársas sztorikat...

de hogy az utolsó néhány mondat hogyan sikerült ennyire nyálasra?

nem mond igazán újat és a gyűjtemény volta miatt sokszor önismétlő, de legalább jól föl lehet bőszülni rajta.

fogalmam sincs mit hallgattam. teljesen egybefolyt minden.

teljesen kizárt, hogy ezen szemmel át bírtam volna rágni magam. az utolsó kb. 10 órát már háromszoros sebességgel is marhára untam. (sajnos csak akkor jutott eszembe fölfedezni, hogy nemcsak dupla sebességgel simán érthető a komótos előadás.)
nem fekszik nekem tolsztojnak ez a filozofálgatásnak álcázott pökhendi okoskodása. a karaktereidről írjál már, ember!

elképesztően visszataszítóak a női karakterek ebben a könyvben. ilyen tipikus begyöpösödött ffi szemszög.

bahni turpin olyan fantasztikusan olvas, hogy még ezt a buta folytatást is élvezet volt hallgatni.
a legvége meg annyira váratlanul ért, hogy úgy éreztem magam, mint akin többször átrobogott három-négy teherautó. bele se merek gondolni, milyen lehetett ugyanezt afroamerikaiként átélni.

ha még egyszer meghallom valakitől, hogy “philip? philip! philip. philip? philip?!”, akkor azt isten uccse orrba gyűröm. elképesztően idegesítő a stílusa.

elég szórakoztató volt, habár a főszereplő meglehetősen idegesítő, viszont a vége az valami borzasztó.

lehetett volna eduárdosabb, meg kevésbé önismétlő, de én elolvasom a többi könyvet is, ha elkészülnek, úgy éljek!
szarul ír meyer meg minden, de a nosztalgiára adom a pontokat, meg hogy ennyi év után végre befejezte a sztorit.

legszívesebben életem végéig ezeket a lady astronaut történeteket olvasnám.

nagyon száraz és döcögős a stílusa. tankönyvnek szórakoztató lenne, regénynek viszont nem túl jó.

az elképzelés tetszett, de borzasztóan nem fekszik nekem ez a szürreális stílus.

kb. a 60%-áig olvastam rendesen, de ott elgurult a gyógyszerem és már csak az addig belefektetett idő miatt nem adtam föl, viszont öles léptekkel ugráltam át az unalmasabbnál unalmasabb részeket a végéig.
nyilván én voltam a hülye, hogy a nagy világjárvany közepette azt hittem, frankó lesz világjárványos könyvet olvasni, ráadásul az átlagos értékelése meglehetősen magas, mondom, belevágok, most meg fel vagyok bőszülve, hogy erre pazaroltam el heteket az életemből. hadd gratuláljak...

eszméletlen tudálékos wendig stílusa - ha nem lettem volna lusta, marokszám másolhatnám ide az idegesítő dolgokat, mint például, hogy először mindennek a rövidítését használja és utána NAGY KEGYESEN leírja, minek a rövidítése. lehet, hogy ez most marhaságnak tűnik, de amikor az ötödik ilyet olvassa az ember, garantáltan irritálóvá válik.
ez volt az egyik, amitől falra másztam, a másik meg, hogy berakott egy ír származású rocksztárt s próbálta írré tenni, és ilyenek történnek, hogy a fuckingot fackingnek ejti :DDDDDDDDDDDDDDD (az fecking és nem ugyanaz, mint a fucking), a shitet pedig shite-nak :DDDDDDDDDDDDDDD (a shit és a shite sem ugyanazt jelentik, UGYEBÁR). igazán nem került volna sokba rákeresni vagy két twitteres fröcsögés közt megérdeklődni a követőitől, mi újság van ezekkel az ír szavakkal, dehát...
de ez mind hagyján, mert erre még rálapátolt egy outlander első évad finálészerű jelenetet, aminek az olcsósága évek múltával is felpaprikáz, ha épp eszembe jut, és most rá is jöttem, hogy irtózatosan taszít, amikor valaki egy ffi megerőszakolásával akar megdöbbenteni és piros pontokat gyűjteni. mert azon kívül semmi értelme sem volt, de legalább nagy élvezettel ecsetelte az író úr.
a hab a tortán a teljesen kiszámítható megoldás volt, amibe még sikerült belekeverni egy kis pedofil szálat az íze kedvéért. itt csúnyán felröhögtem.

amúgy a karakterek a véget nem érő szóvirágok ellenére is papírmasék, és ugyan nem e/1-ben íródtak, de még így is teljesen egyformának tűntek.
förtelmesen hosszú a felvezetés, nagyon fekete-fehérek a szereplők és elviselhetetlenül sok a vallásos nyűglődés. rettenetesen hiányzik egy alapos szerkesztés, aminek során úgy a könyv felét a kukába lehetne dobni, plusz a vége felé talán nem ismételné magát többször is. de rendesen volt egy rész, ahol egy fejezettel később leírja ugyanazt, csak két-három mondattal rövidebben. BASZOMALÁSSAN!!!

soha többet nem olvasok el semmit csak azért, mert tudni akarom a végét. hát minek tartok dnf polcot, kezicsókolom?!

p.s. a legfontosabbat kifelejtettem! benyögi az ír rocksztár, hogy “gonna go to the wc”, és a következő mondata elé idézőjelen kívül be van szúrva, hogy the water closet. de csak így ennyi, a gyengébbek kedvéért. megőrülök. :D

nagyon szeretem ruta sepetysben, hogy sosem a nyilvánvaló eseményekhez nyúl, hanem kevésbé ismert világháborús történetekről ír, viszont megint olyan nyúlfarknyiak a fejezetek, hogy az elején követhetetlen a sztori, aztán meg érzelmileg nem annyira magával ragadó. de azért az utolsó fejezeten megszakadt a szívem. rettenetes, hogy gyerekeknek miket kellett átélniük.